Az MTA nem kér Orbán zsarolásából

2018. december 6. 17:31

Az MTA nem kér Orbán zsarolásából

Pénzeket von el a kormány a Magyar Tudományos Akadémiától, de a tudósok bekeményítettek és nem hagyják magukat. Összezártak az akadémikusok Palkovics miniszter tervével szemben.

Az MTA mai rendkívüli közgyűlése 90 százalékos többséggel megszavazott egy előterjesztést, melyben lényegében kimondják, hogy nem fogadják el a kormány és Palkovics László innovációs miniszter MTA-ra vonatkozó átalakítási terveit. Az ülésre meghívták Palkovics Lászlót is, a miniszter azonban nem ment el, csak egy levelet küldött. Lovász László, az MTA elnöke a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón azt mondta: sajnálja Palkovics távolmaradását, de azt az indokot nem tudja elfogadni, hogy a megvitatott témák ne lettek volna relevánsak.

Lovász ismertette, három fontos határozatot hoztak: folytatják a tárgyalást a kormánnyal, elvárják, hogy a kutatóhelyek alapellátása biztosított legyen, változtatást csak akkor fogadnak el, ha az bizonyítottan a magyar tudomány érdekeit szolgálja - tudósított az eseményről a Magyar Narancs.  Kertész János akadémikus a közgyűlés után azt mondta lapknak, szerinte Palkovics levele felháborította az akadémikusokat, akik emiatt összezártak, és a vártnál nagyobb arányban fogadták el az elnökség javaslatát. Sőt megszavazták egy akadémikus előterjesztését is, amely kimondja, hogy a kormány módszerei veszélyeztetik a tudomány minőségét, ezért azokat az MTA elutasítja.

A miniszteri levélből a megjelentek úgy érezték, Palkovics magának követeli a jogot, hogy megmondja, miről lehet szó az MTA közgyűlésén és miről nem. Az is kiderült a levélből, hogy amíg nem áll fel a Palkovics által szorgalmazott új finanszírozási rendszer, a kormány csak a kutatóintézeti dolgozók fizetését biztosítja, a működési költségeket nem. Ezt Kertész szerint egyértelmű zsarolásként értékelték az MTA-n.

A sajtótájékoztatón Lovász László is arról beszélt, hogy visszafordíthatatlan károkat okoz a magyar tudománynak, ha a kormány januártól visszatartja a kutatóintézetek dologi kiadásait fedező forrásokat. Ebbe az Akadémia nem egyezett bele.

Az Akadémia december 6-i rendkívüli közgyűlésére egy a kormány és Palkovics László innovációs miniszter terveinek élesen ellentmondó anyagot terjesztett elő az MTA elnöksége. A dokumentum leszögezi, hogy nem indokolt az MTA kutatóintézeteinek jelentős átszervezése, és hogy az alapkutatásokat továbbra is kiszámítható módon, az állami költségvetésből kell finanszírozni.
További infók a Magyar Narancsban:
  Mit akar a kormány?

MTA közgyűlés 2018 dec. 6MTA közgyűlés 2018 dec. 6

 Az MTA eseményen készült képei itt láthatók >>>

Az Akadémia legfőbb döntéshozó testülete további feltétlen támogatásáról biztosította Lovász László elnököt, és arra kérte az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetőjét, hogy az akadémiai kutatóhálózat 2019. első negyedévi költségvetését maradéktalanul bocsássa az MTA rendelkezésére - olvasható az MTA honlapján.

A sajtóközlemény szerint:  A közgyűlési képviselők előzetesen egy részletes összeállítást kaptak, amely ide kattintva érhető el. A közgyűlésen történt eseményekről később részletesen beszámolunk, most azokat a határozatokat ismertetjük, amelyeket nagy többséggel – 90% körüli szavazati aránnyal – hozott meg az MTA legfőbb döntéshozó testülete.

Elsőként Vizi E. Szilveszter, az MTA korábbi elnökének javaslatára az MTA Közgyűlése elismerését és köszönetét fejezte ki Lovász László elnöknek az Akadémia és kutatóhálózata integritásának megőrzése érdekében eddig kifejtett tevékenységéért, és további támogatásáról biztosította az elnököt.
Az alábbiakban az MTA vezetése által a Közgyűlés elé terjesztett határozati javaslatokat, illetve ezek eredményeit ismertetjük.

10/2018. (XII. 6.) számú közgyűlési határozat

„A tudományos kutatások eredményességének elengedhetetlen feltétele a hosszú távú kiszámíthatóság és garancia. A Közgyűlés ezért elvárja, hogy a kibővített külső tanácsadó testületek (KTT) által történő átvilágítás próbáját kiálló kutatóhelyek alapellátása biztosított legyen.

A kutatóintézet-hálózat szerkezetének változtatását az MTA csak akkor tartja elfogadhatónak, ha érdemi elemzés nyomán bizonyítható, hogy az az összmagyar tudomány érdekét szolgálja.”

MTA közgyűlés 2018 dec. 6  kép: Szigeti Tamás MTA

11/2018. (XII. 6.) számú közgyűlési határozat

A Közgyűlés a Magyar Tudományos Akadémia Kutatóhálózati Tudományos Elnöki Bizottság munkájáról szóló tájékoztatást tudomásul veszi, és a Bizottság határozatait támogatja. A Közgyűlés kéri az ITM miniszterét, hogy az akadémiai kutatóhálózat 2019. év első negyedév végéig szóló költségvetését szabadítsa fel a vonatkozó jogszabályi határidők betartásával, és azt maradéktalanul bocsássa az akadémiai kutatóhálózat rendelkezésére.

Az MTA Kutatóhálózati Tudományos Elnöki Bizottság 2018. november 16-i ülésén hozott határozatai itt olvashatók, a bizottság tagjainak névsora itt látható.

11/2018. (XII. 6.) számú közgyűlési határozat

A Közgyűlés »Az MTA koncepciója a tudomány szerepére a hazai innovációs rendszer megújításában – az ITM munkaanyagának figyelembevételével« című dokumentumot megismerte, és azt az előterjesztés szerinti tartalommal elfogadja. A Közgyűlés felkéri az MTA választott vezetőit, hogy a koncepcióban foglalt elvek szerint folytassanak tárgyalásokat az illetékes kormánytagokkal, és az MTA Elnökségét, hogy állásfoglalásaival támogassa a tárgyalásokat.

Palkovics László miniszter a közgyűlésen nem vett részt, egy levelet küldött, amelyet kérésére a Közgyűlés tagjai előtt felolvastak. A levelet a miniszter által december 6-án 11 órakor tartott sajtótájékoztató résztvevői is megkapták, itt olvasható.

A Közgyűlés határozata alapján a levélre az MTA Elnöksége (két közgyűlés között legfőbb döntéshozó szerve) fog részletesen válaszolni.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés