Tilos a terményen túl szerves anyagot a szántóföldről elvinni

agrotrend.hu

2018. november 1. 8:49

Tilos a terményen túl szerves anyagot a szántóföldről elvinni

Az elmúlt ötven évben 90 %-kal csökkent a termőföld mikroorganizmus-tartalma. Tehát nem 10 százalékkal, hanem 10 százalékra (!) esett vissza. A termőképességet azonban nemcsak hogy megőrizni, hanem fokozni is lehetne, sőt kellene.

- Nem véletlen, hogy Nyugat-Európában 30-40, akár 50 százalékkal is magasabb terméseredményeket tudnak elérni. És ez nem csak a műtrágyahasználat mértékén múlik - mondta Nagy István agrárminiszter a Vas Megyei Agrárkamara által rendezett termésverseny díjátadóján és gazdafórumán.
- Az, hogy szalmaerőművek vannak, hogy bioerőművekbe silókukoricát raknak, nem fenntartható hosszú távon - jelentette ki az agrárminiszter.

Nem engedhetjük meg, hogy éhezzen a föld.

A szerves trágya kérdése két oldalról is probléma. Mivel különvált egymástól a mezőgazdaság két legjelentősebb ágazata, ezért a növénytermesztők mára trágyahiányban szenvednek, az állattenyésztő pedig majd’ megőrül, hogy hogyan tárolja, hogyan dolgozza fel, hogyan kezelje azt.

Hogyan talál egymásra a két tábor?


Nagy István szerint szükség lenne annak elősegítésére, hogy a lehető legtöbb növénytermesztő és állattenyésztő szerződéses viszonyba kerüljön egymással a szerves anyag leghatékonyabb felhasználása érdekében.
- Több legyet ütnénk egy csapásra, hiszen pótolnánk a termőföld szervesanyag-igényét, megoldódna az ivóvízbázist veszélyeztető, sok eseteben egy helyen koncentráltan tárolt csurgaléklevek kérdése, és a növénytermesztés-eredményeink is mégiscsak magasabbak lennének.
- ’90 óta elfelejtettük a bányászati ipari ásványi anyagok használatát a termőföldjeinknél, pedig a műtrágyáink hasznosulása 30 százalékkal javulna, ha pótolnánk a kalciumot - hangsúlyozta Nagy István. A miniszter szólt arról is, hogy a jelenleg 80-85 ezer hektárnyi hazai öntözési területet 220-230 ezer hektárra kell emelni. - Az öntözés kardinális kérdés, 40-60 százalékos kapacitásbővítést és eredményességjavulást eredményez, arról már nem mondhat le egyetlenegy magyar termesztő sem.

A kormányzat 2020-2030 között az öntözésfejlesztéshez évente 17 milliárd forint keretet biztosít. Ugyanakkor nemcsak kutakból kell öntözni, a felszín feletti vizeket, a csapadékot is hasznosítani kell. Sok helyen megvan a  csatorna nyomvonal, ezek karbantartásával - kotrásával és tisztításával - a mostani 80-85 ezer hektár helyett 220-230 ezer hektárt lehetne öntözni - jegyezte meg.


 




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés