A növényzet felét feléltük, a földi madarak 70 százaléka baromfi

qubit.hu

2018. május 23. 6:16

A növényzet felét feléltük, a földi madarak 70 százaléka baromfi

Az ember csak az élőlények tömegének 0.01 %-át teszi ki, mégis ő felelősek a vadállatok 83 százalékának pusztulásáért. 7500-szor több növény van a Földön, mint ember, a pusztítás mértéke még inkább szembeszökő.

A Földön ebben a pillanatban 7.6 milliárd ember él, ez pedig a teljes biomasszában szabad szemmel alig látható, mégis alapvetően meghatározza a bolygó élővilágát: nincs olyan természeti katasztrófa, ami az emberével összemérhető pusztítást végzett volna az emlősök között. 

Egy friss, Ron Milo, a Weizmann Intézet biológusprofesszorának vezetésével megjelent kutatás szerint az emberi tevékenység következtében pusztult el a vadállatok 83 százaléka, miközben az emlősök tömegének 60 százalékát az ember által tenyésztett jószágok, legfőképp a sertések adják. A földi madarak 70 százaléka baromfi, ha pedig egyszer a jövő geológusai – ha még lennének – feltárnák az antropocén kor emlékeit, a leletek nagy része fosszilizálódott csirkecsontokból állna. A kutatás szerint az emlősök mindössze négy százaléka él vadon.

A növényzet felét feléltük

A qubit szerint hatalmas pusztítást végzett az ember a növényvilágban is: mióta az ember nekiment az erdőknek, körülbelül a növényzet felét élte fel, bár a növények még így is a biomassza 82 százalékát adják. Ha úgy nézzük, hogy ez azt jelenti, hogy 7500-szor több növény van a Földön, mint ember, a pusztítás mértéke még inkább szembeszökő.

Milo szerint annak ellenére, hogy szeretjük úgy elképzelni az élővilág sokszínűségét, mint a mezőn szaladgáló zsiráfok, rinocéroszok és miegyebek tömkelegét, realisztikusabb lenne úgy ábrázolni, mint néhány tehenet meg csirkét. Paul Falkowski, a Rurgers egyetem tengerbiológusa szerint mindez azt mutatja, hogy az emberek hihetetlen hatékonysággal képesek kihasználni a természetes erőforrásokat – Milo pedig arra figyelmeztet, hogy még a hétköznapi döntéseink is, mint például az, hogy csirkét vagy tofut választunk ebédre, mély nyomot hagynak a természetben.

   Egyetlen hatalmas vágóhíddá változtattuk a Földet

Drámai képet mutat a vadon élő, néhány kilónál nagyobb testű állatok számossága és össztömege a bolygón. Háziállatok 63%, emberek 27%, vadvilág 9%.

Mint Vaclav Smil a Harvesting the Biosphere című könyvében, illetve a nemrég Davosban is feltűnő Yuval Noah Harari nálunk tavaly megjelent kötetében, a Homo Deusban rámutat, a vadon élő közepes és nagytestű állatok súlya mindkét mérőszámban egyre jelentéktelenebb lesz a tenyésztett állattokhoz és, ami külön megdöbbentő, magához a 7,6 milliárdnyi emberhez képest. 

A pár kilónál nagyobb testű állatok biomasszája (halak nélkül):
háziállatok  63%    700 millió tonna   
emberek     27%    300 millió tonna
vadvilág         9%    100 millió tonna




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés